Sichronicle

Hát?! Ez segít!

Egyre több horgásznál látom, hogy gerincbántalmai vannak. Ennek kapcsán megkértem kollegámat, Hegyi Zsoltot, hogy beszélgessen már velem, mit lehet csinálni. A nekem elmondottakat szeretném megosztani a nagyközönséggel, természetesen ő fogja ezt validálni. De hogy miről is van szó, Elsősorban a gerincsérvről a rossz tartásról, hogy ezt hogy lehet megelőzni, karbantartani. Ez egyébként azért fontos (szerintem),…

Elolvasom

Peca időre, okosan!

Aki már methodozott, az tudja sejti, hogy 1-3-x percre horgászunk és ehhez kell valami időmérő berendezés is. Őszintén bármely pecámra, amit methoddal folytatok érvényes ez. Nem szoktam tétlenkedni, és ez is az elsők között volt amit megtanultam. Anno be is szereztem egy konyhai órát, ami visszaszámolt. Égtelen zajjal járt. Bár azóta már lassan megtanulom, hogy…

Elolvasom

Napelemes powerbox DIY

A gondolat úgy fogant, hogy kihajóztunk (kicsónakoztunk). Ehhez egy 70 librás csónakmotor és egy 110AH munka akkumulátor (ólom) áll rendelkezésre a Balcsin. Sem a tolóerőn ,sem az energia ellátáson nem mertünk spórolni, de ott a vásárlás és a kivitel között eltelt majd 3 év, és addig bizony az akksira senki sem őrködött, és bár az…

Elolvasom